Tevékenységünk

 


Szegeden 1992 óta működik alapítványi formában az életveszélyben lévő újszülöttek és koraszülöttek mentése.


 

 

A Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat Alapítvány  két évtizede szolgálja az újszülött, koraszülött mentést.
Dél-Magyarország 4 megyéjéből – Bács-Kiskun, Békés, Csongrád és Jász-Nagykun-Szolnok megye déli része Mezőtúr kistérség – menti az életveszélyben lévő újszülötteket és szállítja a régió újszülötteket ellátó központjaiba a szegedi Gyermekgyógyászati Klinikára, valamint a kecskeméti és a gyulai Perinatális Intenzív Centrumokba.

 


Zölddel jelzett terület az ellátási körzetünk..

 

A Szolgálat feladata, hogy a kis betegeket minél hamarabb az őket ellátó regionális központok intenzív osztályára szállítsa,ahol a különböző betegségek azonnali ellátásához szükséges feltételek biztosítottak (pl.: gyermeksebészet, újszülött szívsebészet, stb.), otthonszüléseknél az újszülött ellátása, intézetbe szállítása, valamint feladata az  intézeten kívüli újszülött és csecsemő újraélesztés.

 


 

A gyermekgyógyászatban ma az egész világon az egyik legfontosabb feladat az életveszélyben lévő betegek sürgősségi ellátásának biztosítása. Ezen belül kiemelt jelentőségű a születés után közvetlen életveszélyben lévő újszülöttek, koraszülöttek mentése. Az élet első perceiben, óráiban történt mentés elmaradása ezen gyermekek életkilátásait – életben marad vagy meghal – és a későbbi évek életminőségét – testileg és szellemileg ép lesz vagy károsodott – döntően meghatározza. 

 


 

Évente átlagosan 1300 újszülöttet ment a szolgálat. Az országban található kilenc újszülötteket mentő szolgálat közül a szegedi központban regisztrálják a második legtöbb riasztást. A mentés során évente kb. 45 ezer kilométert tesz meg a koraszülött mentőautó.

Az évenkénti mentés számszerű adatai: pl.: 2003-ban 1315, 2004-ben 1290, 2005-ben 1222, 2006-ban 1126, 2007-ben 1226, 2008-ban 1318, 2009-ben 1298, 2010-ben 1183 újszülöttet mentett a Szolgálat.


 diagram.jpg

 

 

 

A mentést igénylő újszülöttek 52 % koraszülött (2500 g születési súly alatti), 48 %-a normál születési súlyú. A mentés indoka legtöbb esetben az alacsony születési súllyal igen gyakran együtt járó légzési elégtelenség (a tüdő nem tudja biztosítani a szervezet oxigénellátását), a normál súlyúaknál a különböző fejlődési rendellenesség (pl. szív), méhen belüli fertőzés, anyai cukorbetegség stb.
A Szolgálat mentőgépkocsija úgy működik, mint egy mozgó intenzív osztály. A benne lévő műszerek, gépek és gyógyszerek segítségével a mentés ideje alatt biztosítani lehet az életben maradáshoz szükséges szervek (szív, tüdő stb.) működésének fenntartását, és ezzel a legtöbb esetben megelőzhető a mentett újszülöttek elvesztése, vagy egész életre szóló károsodása.


Mentés az év minden napján folyamatosan három műszakban történik. A szolgálatot végző gyermekorvosok, nővérek nagy újszülött ellátói gyakorlattal rendelkeznek, akik szolgálatukat klinikai főmunkaidejükön kívül látják el. A mentőgépkocsi vezetők és a mentőápolók az Országos Mentőszolgálat állományában lévő kiváló szakemberek, akik hasonlóan az orvosokhoz és a nővérekhez főmunkaidejükön kívül teljesítenek szolgálatot az újszülött mentésben.


 

A mentés során az újszülött vagy koraszülött állapotát a helyszínen stabilizáljuk és ezt követően szállítjuk (neonatal trasport) a legmagasabb szintű, végső ellátó egységbe.

 


 kep0033.jpg

 

 

 

Minden műszakban négy személy – egy orvos, egy nővér, egy mentőápoló és egy gépkocsivezető – van szolgálatban.
A kifogástalan állapotban lévő mentőgépkocsi, a mindig üzemképes és korszerű műszerek, a kiváló szakmai ismeretekkel és nagy gyakorlattal rendelkező személyzet biztosítja a régió mentési feladatának folyamatos, optimális szintű ellátását.

 

A hazai szakmai felmérések azt igazolják, hogy ha a jelenlegi mentés hiányozna, akkor ennek következtében országosan évente kb. 150 újszülöttel több halna meg, és a túlélők közül kb. 250-en szenvednének súlyos testi és szellemi károsodást. Ezen betegek akár 70 évet is élhetnek, átlag életkoruk 30 év.
Egy testileg és szellemileg súlyosan károsodott beteg intézeti ellátása – amennyiben itt nyer elhelyezést – évente több mint 2 millió Ft (ebben minden összeg benne foglaltatik). A nem megfelelő mentés miatt a súlyosan sérült gyermekek, ill. későbbi felnőttek intézeti, egészségügyi otthoni ellátása (amennyiben minden testileg és szellemileg súlyos sérültet intézetben helyeznének el) 250 fő x 2 millió Ft, összesen évente 500 millió Ft lenne. Ezt az összeget átlagban 30 éven át igénylik, amely 30 év x 500 millió Ft, összesen 15 milliárd Ft (megdöbbentő összeg).
Azokban az esetekben, amikor ezeket a betegeket családban ápolják az egyik szülő éveken vagy évtizedeken keresztül nem képes munkát vállalni, amelynek nemzetgazdasági hatása szintén igen jelentős. Az elvesztett vagy testileg és szellemileg súlyosan sérült gyermekek családokra nehezedő morális hatásának értéke pedig forintban nem mérhető.

 

Ezen adatok is alátámasztják, hogy mekkora a jelentősége és a nyeresége a jól működő újszülött és koraszülött mentésnek.
Örömmel tapasztaljuk, hogy ennek súlyát a Nemzeti Erőforrás Minisztérium és az Országos Mentőszolgálat illetékes vezetői átérzik, és ennek eredményeként az újszülött, koraszülött mentést segítik, támogatják.

 
 

Írjon nekünk! Ha az alábbi űrlap helyett inkább saját levelezőprogramját használná, írjon a b-laszlo@freemail.hu címre!

név
e-mail cím

Kedves látogató!


Ön egy olyan böngészőprogramot használ (Internet Explorer 6), mely több, mint 10 éves, és mára sajnos minden tekintetben elavult, így időközben készítője, a Microsoft is megszüntette a program hivatalos támogatását. Használatával ön saját böngészési élményét korlátozza, ugyanis ez a program nem biztonságos és napjaink weboldalainak megfelelő grafikai megjelenítésére sem alkalmas. Tekintettel számos hibájára úgy döntöttünk, hogy weboldalunkat Internet Explorer 6 alatt nem tesszük megtekinthetővé.

Aggodalomra azonban semmi ok! Számos alternatív böngésző érhető el teljesen ingyenesen, melyek gyorsabbak, biztonságosabbak és teljeskörű multimédiás élményt nyújtanak. Személyes ajánlásunkkal próbálja ki a Google Chrome, a Firefox vagy az Opera webböngészők egyikét!


Kellemes böngészést!